„Gyertek lányok karikába” címmel harmadik alkalommal szervezte meg a Debreceni Művelődési Központ a Főnix Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttessel közösen az Országos Karikázó Fesztivált március 24-én, szombaton, 14 órától a Csapókerti Közösségi Házban.
A Gödöllő Táncegyüttes Ifjúsági – Felnőtt csoportjának lánykara Tóth Judit „Túl a hegyen dörög az ég…” című koreográfiájával indult a versenyen, amely az erdélyi karikázók egy igen ritka tánckincséből, a Küküllő-vidék jellegzetes „kapcsos lánytáncából” állította össze. A koreográfia „Kiemelkedő művészeti összteljesítményéértKülöndíjban részesült.


Szűkebb hazánk, a Rákos mente eredményességét bizonyítja, hogy a koreográfiát készítő Tóth Judit egyébként a fesztivál I. helyezését is elhozta a Veresegyházi Hagyományőrző Népi Együttesnek készített “Isten hozott nálunk!” című menyecskeöltöztetést bemutató produkciójával.