2018. január 19 – 20. X. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny döntő, Eger

2018. január 19 – 20. X. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny döntő, Eger

2018. január 19-20-án a Forrás Gyermek és Ifjúsági házban, Egerben került megrendezésre a X. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny, ahol a 67 tovább jutott produkció közül 97 versenyző mérhette össze tudását és tehetségét. 19-én, pénteken a kötelező táncok versenye után a versenyzők az esti táncházban lazíthattak, ahol a Bürkös Zenekar adta a talpalávalót. A szabadon választott táncok versenyére szombaton került sor. A Gödöllő Táncegyüttes szólistái közül Különdíjban részesült Bazán Enikő és Tóth Roland, a csíki táncok stílusos előadásáért, valamint Pertis Katica, aki Erőss Barnabással a szásznagyvesszősi táncuk stílusos előadásáért kapott különdíjat. Babos Panna Sára és Wágner Levente szucsági táncokat táncoltak. Pannának a zsűri „Gyöngygalléros táncos” díjat ítélte oda, amelyet a legjobban teljesítő táncosoknak adnak át a díjátadó gálaműsor keretén belül.

2018. január 6. Együttesi disznótor a GTE-vel, Hévízgyörk

2018. január 6. Együttesi disznótor a GTE-vel, Hévízgyörk

Ahogy a Gödöllő Táncegyüttesnél ünnepelni szokás, úgy köszöntötték az új évet a hévízgyörki Western Ranchon. A Táncegyüttes apraja, nagyja a Veresegyházi Hagyományőrző Népi Együttes tagjaival együtt készítették el a finomabbnál finomabb hurkát, kolbászt és pecsenyét. A veresi férfiaktól megtanulhatták a fiatalok, hogyan kell feldolgozni és ízesíteni a húsokat, melyik pálinka az igazi, melyik a huncut, míg az asszonyok dagasztották a pogácsát és előkészítették húsleves alapját. A munka estére befejeződött, pihenésképpen asztalhoz ült a társaság. A Piros Hetes muzsikált, kicsik és nagyok együtt énekeltek galgamenti és veresi dalokat. Jó volt látni, hogy más-más generációk között  megmarad a hagyomány, az érték, amely mindannyiunkat összeköt, legyünk


20 vagy 70 évesek.

2017.12.14. A Hónap fénye, Művészetek Háza Gödöllő

2017.12.14. A Hónap fénye, Művészetek Háza Gödöllő

A Gödöllő Táncegyüttes decemberben 4 alkalommal mutatta be “A Hónap fénye” című adventi műsorát. December 14-én 10.30-kor, 13.00 órakor, valamint 19.00 órakor láthathatta a közönség a Művészetek Háza Gödöllő színpadán. December 15-én 10.30-kor harmadik alkalommal bemutatott matiné előadását nézhették meg a gödöllői és a környező települések iskoláiból érkezett diákok. A Gödöllő Táncegyüttes Ficánkoló, Kiskamasz, Nagykamasz és Ifjúsági – Felnőtt csoportjai előadásában jelent meg az öreg utcai lámpás története, amelynek pislákoló fényét  a törődés és a feltétel nélküli szeretet  őrzi meg a szívünkben és a mindennapokban.

2017. augusztus 21-24. Néptánctábor, Püspökhatvan

2017. augusztus 21-24. Néptánctábor, Püspökhatvan

A Gödöllő Táncegyüttes idén első alkalommal három csoporttal rendeztete meg nyári tánctáborát: a Nagydruzsba, Nagykamasz csoportokhoz csatlakozott a Kiskamaszok csapata. A múlt évekhez hasolóan ismét Püspökhatvan adott otthont néptánctáborunknak. A próbák a Művelődéii Otthon otthonban kerültk megtartása, a szállásunk pedig a Bene József Általános Iskolában volt.
A délelőtti próba után daltanítás, majd kézműves foglalkozás következett. A lányok galárist fűztek míg a fiúk egyéb sporttevékenységgel foglalatoskodtak.
Minden estét táncház zárt, melynek népzenei kíséretét “Gólya Péter és barátai” szolgáltatták.
A tábor zárásaként a csoportok rövid bemutató előadást mutattak be szüleik számára a négy nap alatt tanult táncanyagból.

2017. augusztus 20. Városi Ünnepség, Alsópark, Világfa

2017. augusztus 20. Városi Ünnepség, Alsópark, Világfa

Augusztus 20-án kenyérszenteléssel, ünnepi műsorral és tűzijátékkal tisztelgett államalapító Szent István királyunk előtt Gödöllő városa.
Kenyérünnep” címmel a Gödöllő Táncegyüttes és a Veresegyházi Hagyományőrző Népi Együttes közös műsora került bemutatásra.
Köszönet a képekért Bornyi Mártonnak és Tatár Attilának.

2017. július 26. Kapolcs, Művészetek Völgye, Muharay Udvar

2017. július 26. Kapolcs, Művészetek Völgye, Muharay Udvar

2017. július 26-án a Gödöllő Táncegyüttes a Veresegyházi Hagyományőrző Népi Együttes volt hivatott a kapolcsi Muharay Udvarba. 17:00 órától Számolj velünk! Számítunk rád! címmel interaktív programmal, színpadi bemutatókkal, tánc- és énektanítással várták az érdeklődőket. Az időjárás sajnos nem volt kegyes, felhőszakadás közepette szólt az ének a színpadról. A rossz időjárás ellenére ismét találkozhattunk a Parafónia zenekar több tagjával, akikkel évek óta jó barátságot ápol a két együttes. (tovább…)

2017. július 22. FINA World Championships, Budapest, Margitsziget, Duna Aréna

2017. július 22. FINA World Championships, Budapest, Margitsziget, Duna Aréna

Július 22-én, két helyszínen, egy időben adott bemutatkozó műsort a Gödöllő Táncegyüttes.
A Margitszigeten a Kiskamasz és Nagykamasz csoportok léptek fel, a Duna Aréna szurkolói zónájában pedig a Druzsba és a Felnőtt csoport. Az esős időjárás ellenére sokan voltak kíváncsiak az előadásokra, mellyel a vizes világbajnokság programját színesítettük.

2017. június, július Bizonyítványosztás, Gödöllő, Művészetek Háza

2017. június, július Bizonyítványosztás, Gödöllő, Művészetek Háza

A Gödöllő Táncegyüttes táncosai egyben az Aszódi Podmaniczky Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszakos tanulói is. A sok program, fellépés és próba miatt csak több részletben és elhúzódva sikerült kiosztani a közel 110 tanuló bizonyítványát.
Először a legkisebbek, a Ficánkoló csoport vehette át, majd a nagyobbak is, Kiskamaszok, Nagydruzsba és Nagykamasz csoportok. (tovább…)

2017. július 19. FINA World Championships, Budapest, Margitsziget

2017. július 19. FINA World Championships, Budapest, Margitsziget

A Budapesten rendezett vizes világbajnokság margitszigeti szurkolói zónájába kapott meghívást a Fricska és a Gödöllő Táncegyüttes.  Az itt felállított színpadon délután 15:00-16:00 óra között láthatták az érdeklődők a Kiskamasz-, Nagydruzsba csoport és a Fricska közös műsorát.
Még két alkalommal lesz fellépési lehetősége a Táncegyüttesnek, július 22-én – szombaton – ismét a Margitszigeten a Kiskamasz és Nagykamasz, míg a Duna Arénában a Nagydruzsba és a Felnőtt csoportok fognak szerepelni 13:00-13:40 óra között.